Campaniaról
21:32 | 
Bejegyezte:
szombatig
Campania egy dél-olaszországi régió, mely Nápolyt és a Vezúvot öleli körbe.
| A hegyek borította terület közvetlenül a tengerparton terül el. Itt található a világ egyik legszebb partszakasza az Amalfi-part. A páratlan szépségű, magas, sziklás tengerpart kitűnő kirándulóhely. |
Vízrajz
Campania legjelentősebb folyója a Volturno, mely a Matese-hegység vizeit gyűjti össze és átszeli a Campaniai-síkságot, mielőtt a Tirrén-tengerbe ömlik. Legnagyobb mellékfolyója a Calore Irpino. A Vezúvtól délre folyik a Sarno, melyet Olaszország legszennyezettebb folyójaként tartanak számon. A Salernói-öbölbe ömlik a régió második legnagyobb folyója a Sele, mely Picentini- és Alburni-hegységek vizeit gyűjti össze. Legfontosabb mellékfolyói a Tanagro és a Calore Lucano. Az Alburni-hegységből ered az Alento is.
A régió legnagyobb édesvízi tava a Matese-tó, mely a Matese-hegység vonulatai között fekszik.
Éghajlat
A régiónak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint március-áprilisban hullik. A hegyvidékekben a klíma temperáltabb, alacsonyabb átlaghőmérsékletekkel.
Népesség
Campania Olaszország egyik legnépesebb (5.790.187 lakos) és legsűrűbben lakott régiója. Az átlagos népsűrűség 425,9 lakos/km², az érték azonban megyénként változik: Avellino megyében 156 lakos/km², Benevento megyében 139 lakos/km². Caserta megyében a népsűrűség 333 lakos/km², Nápoly megyében viszont 2632 lakos/km², és ezzel Olaszország legnagyobb népsűrűségével büszkélkedhető megyéje.
Noha számos virágzó városa van (lásd Nápoly), Campania nem vonzotta és vonzza a bevándorlókat, ami elsősorban a magas munkanélküliségi rátának köszönhető. Az észak-olaszországi tartományokhoz viszonyítva a bevándorlók száma minimális. A lakosság összetétele:
- Olaszok - 5 659 702 lakos, azaz 98,8%
- Ukránok - 12 718 lakos, azaz 0,2%
Ezen felül kisebb számban élnek marokkóiak, albánok és lengyelek is.
A nápolyi nyelv
A nápolyi nyelvváltozat a vulgáris latinból alakult ki, hasonlóan az olasz, francia, spanyol, portugál stb. nyelvekhez.
Két Szicília Királyságának Olaszországgal történő egyesítéséig a királyság hivatalos nyelve volt. Az egyesülés után, miután az újonnan megalakult Olaszország hivatalos nyelve a toszkán dialektuson alapuló köznyelv lett, a nápolyi nyelvet lefokozták dialektus szintjére.
Jelenleg törvényhozási próbálkozások vannak az olasz parlamentben a nápolyi nyelv elismerésére regionális és kisebbségi nyelvként. Az UNESCO Nemzetközi Szabványügyi Szervezete ISO 639 szabványszám alatt már elismerte: hivatalos kódja NAP.
Gasztronómia
Nápoly a pizza őshazája. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma Pizzeria Brandi néven még mindig működő Pietro… e basta cosi sütödében dolgozott, és 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és készítője a királynéról nevezte el.
Az előételek közül helyi jellegzetesség a crostini alla napoletana (vékony kenyérszeletek mozzarellával, articsókával és paradicsommal enyhén megpirítva), impepata di cozze (friss kagylók citromlében, petrezselyemmel és olívaolajjal elkészítve), mozzarella in carozza (kenyérszeletek mozzarellával összepirítva), továbbá a zucchine a scapece (sült zucchini) és a peperoni farciti (töltött pepperoni).
A főételek kategóriájából megemlítendő a minestra marinata (káposztaleves sonkával vagy kolbásszal) és a zuppa di cardoni(articsókaleves csirkehússal). A jellegzetes olasz tésztaféleségek közül megemlítendő a maccheroni cacio e uova (sajtos, tojásos makaróni), a pasta fritte (sült tészta, húsgombócokkal) és a fusilli alla napoletana (zöldséges makaróni). A sartú puffaszott rizs és húsgombócok keveréke, zöldséggel, gazdagon fűszerezett öntetekkel.
Elterjedt ételek az anguilla in umido és az anguilla alla griglia (mindkettő sült angolnából készül). A coniglio all'ischitana nyúlhúsból és paradicsomszószból készül. A polpo alla luciana főtt polip gazdagon fűszerezett köretekkel. A cervella alla napoletana borjúvelőből és rengeteg zöldségből készül.
Híres nápolyi cukrászsütemények a babà (hazánkban szavarinként ismert), a sciù (csokoládé vagy kávékrémmel megtöltött tészta) és a pastiera (többrétegű, rizsből vagy lágyított búzából készült sütemény). Nápolyi különlegesség a sfogliatella, amely leginkább a croissanthoz hasonlít.
Campania a borairól is híres. A legismeretebb bor a Taurasi (száraz, vörös), mely Avellino vidékéről származik; a Cilento vidékéről származó szintén vörös, száraz Aglianico del Cilento és Aglianico di Guardia Saframondi borok; Ischia szigetéről elsősorban fehér borok származnak, az Ischia Bianco, Ischia Biancolella és az Ischia Forastera; a Vezúv lejtőin termelik a világhírű Vesuvio BiancoVesuvio Rosato (száraz, rosé) és a Lacryma Christi (száraz, fehér) borokat. (száraz, fehér),
Fő látnivalók
Campania természeti és kulturális látnivalói világszerte ismertek, évente több millió turistát vonzanak a régióba. Legjelentősebb látnivalói:
- a Világörökség részei:
- Nápoly történelmi központja Európa egyik legnagyobb történelmi városközpontja és egyben Olaszország legsűrűbben lakott pontja, 1995 óta az UNESCO Világörökség része. Az óváros a mai napig megőrizte régi szerkezetét. A cumae-i telepesek idejéből származó utcahálózat egy része máig fennmaradt. A város arculatának alakulása végigkövethető az Anjou- és Aragóniai-kori építkezéseken, a Bourbon-ház újításain át, a modern városmegújító mozgalmakig.
- A casertai királyi palota (olaszul Reggia di Caserta), a nápolyi Bourbon királyok egykori rezidenciája, az ennek vízellátására épített Vanvitelli-vezeték, valamint a királyi selyemszövő műhelyek San Leucióban. Mindhárom 1997 óta a Világörökség része.
- Pompeii és Herculaneum romvárosai, melyeket a Vezúv 79-es kitöréséből származó hamu temetett el, valamint Torre Annunziata szintén a kitöréskor eltemetett római villái. 1997 óta világörökségi helyszínek.
- A régió déli részének nagy részét elfoglaló Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park1998 óta a Világörökség része, együtt Paestum és Velia romvárosaival, valamint a padulai karthauzi kolostorral.
- A Sorrentói-félsziget déli oldalán végigfutó Amalfi-part települései (Amalfi, Atrani, Cetara, Conca dei Marini, Maiori, Minori, Praiano, Positano, Ravello, Scala, Vietri sul Mare) kulturális örökségük és természeti környezetük szépsége miatt kerültek fel 1997-ben az UNESCO litájára.
- kulturális és történelmi helyszínek:
- A Vezúv 79-es kitörése során elpusztult Stabiae település romjai Castellammare di Stabia város mellett
- Pozzuoli városának római kori emlékei: az amfiteátrum, a Szerapisz-templom és Szent Januarius szentélye (ahol egyik vérereklyéjét őrzik)
- Benevento városának római kori emlékei: a diadalív és az amfiteátrum
- az ókori Capua városának romjai Santa Maria Capua Vetere település mellett
- az ókori Baiae, Misenum és Cumae városok romjai Bacoli területén
- Nola és Nocera római kori emlékei
- Salerno óvárosa
- Sorrento óvárosa
- Cimitile ókeresztény bazilikái
- a Vezúvi villák sora Nápoly San Giovanni a Teduccio negyedétől Ercolano városáig
- a portici királyi palota, a nápolyi királyok egykori rezidenciája
- természeti látnivalók:
- a Nápolyi-öböl felett magasodó Vezúv és környéke, a Vezúvi Nemzeti Park területe
- a Campi Flegrei vulkáni terület, és a hozzá tartozó Solfatara és Astroni kráterek Pozzuoli mellett
- Capri szigete a világhírű Kék Barlanggal
- Ischia szigete a számos termálvizű forrással
- a Roccamonfina vulkán környéke a régió északi részében
- üdülőhelyek:
- Ailano gyógyvízű forrásai
- Castel Volturno tengerparti üdülőtelepei: Vilaggio Coppola Pinetamare és Baia Verde
- Cellole tengerparti üdülőhelyei: Baia Domizia és Baia Felice
Közlekedés
Autóutak
A régiót észak-dél irányban szeli át az A1/E45-ös autópálya, az autostrada del sole (a nap autópályája), mely összeköti Reggio di Calabriát Rómával, Firenzével és Milánóval. A Tirrén-tengert és az Adriai-partokkal az A16-ös autópálya köti össze (autostrade dei due mari – két tenger autópályája).
Vasút
Nápoly Olaszország egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja. Rendszeres összeköttetésben van Olaszország többi nagyvárosával. Ugyancsak innen indulnak a regionális vasúttársaságok (Circumflegrea, Circumvesuviana, Ferrovia Cumana, Metrocampania Nordest) szerelvényei, melyek elsősorban Nápolyt kötik össze az agglomerációban levő településekkel.
Légi közlekedés
Campania egyetlen repülőtere a Nápolyi nemzetközi repülőtér (IATA:NAP, ICAO:LIRN), mely egyben Dél-Olaszország legnagyobb repülőtere is.
Hajózás
Nápolyban található Olaszország egyik legjelentősebb kikötője úgy teher-, mint személyforgalom szempontjából. Rendszeres járatok indulnak Tunéziába, Korzikára, Szardíniára, Szicíliára, valamint a környező szigetekre.
Nápoly növekvő jelentőségű kereskedelmi kikötő. Évente 400 000 konténeregység halad át a 350 méteres konténerszállítókat is fogadni képes dokkokon és 450 000 személyautót rakodnak fel teherszállító hajókra.
Salerno szintén egyike a Tirrén-tenger legforgalmasabb kikötőinek. Évente 7 millió tonna áru halad itt keresztül, ennek 60%-a konténerekben.
Történelme
Ókor
A rómaiak Campania felix-nek nevezték a vidéket, melynek jelentése szerencsés vidék. A Campania név eredete — akárcsak a franciaországi Champagne régió esetében — a latin campusból származik (francia nyelven champ), melynek jelentése vidék. Az tulajdonképpeni Campania felix az Appenninektől délre egészen a Sorrentói-félszigetig húzódott a szabinok és a picentinusok által lakott területek közé ékelődve. A vidék első lakosai az oszkok voltak, akiket az i. e. 5 században a szamniszok fokozatosan kiszorítottak. I. e. 8 században görög telepesek jelentek meg a Campaniában kereskedelmi gyarmatvárosokat alapítva (Neapolis, Cumae, Poseidonia stb.).
Legjelentősebb városa ebben az időben Capua volt, a második legnagyobb itáliai város Róma után. Az Appennin-fésziget déli részeinek meghódítására indított hadjáratok során Róma szövetségese volt, minek következtében municípiumi rangot kapott. Lakosai civitas sine suffragio, azaz szavazatijog nélküli polgárok voltak. I. e. 312-ben elkészült a Via Appia, a Rómát Capuával összekötő út, mely az itáliát behálózó római utak előfutára volt.
Középkor
A Nyugatrómai Birodalom bukása után, 475-ben Odoaker Itália királyának (Rex Italiae) kiáltotta ki magát, a tényleges hatalom azonban a bizánci császárok kezében maradt. A bizánciak hatalmát az 568-ban érkező langobárdok gyengítették, akik a következő évszázadok során számos kisebb-nagyobb önálló vagy részben a bizánciaktól függő hercegséget hoztak létre (Nápolyi Hercegség, Beneventói Hercegség, Capuai Hercegség, Salernói Hercegség, Amalfi Köztársaság).
Korai újkor
A Nápolyi Királyság a 16. század folyamán is a Franciaország és Spanyolország közötti viszálykodás tárgya maradt, de a királyság elhódítására irányuló francia próbálkozások egyre gyengébbek lettek. A franciák 1559-ben a Cateau-Cambrésis-i Szerződésben mondtak le véglegesen követeléseikről.
A 18. század eleji spanyol örökösödési háborúk után a királyság a Habsburg Birodalom fennhatósága alá került. 1714-ben a Rastatti Szerződésben a királyság élére VI. Károly német-római császár került. Ugyancsak az ő kezébe került 1720-ban Szicília is. A királyság azonban nem maradt sokáig Habsburg fennhatóság alatt, ugyanis 1734-ben a spanyolok meghódították, és mindkét királyság élére a Bourbon-házból való V. Fülöp spanyol király legfiatalabb fiát, Károly pármai herceget nevezték ki, aki VII. Károly néven uralkodott. Miután apja halálát követően Károly (III. Károly néven) a spanyol trónra került 1759-ben, a nápolyi trónt fia, IV. Ferdinánd kapta meg. A két királyság 1735 után perszonálunióban állt egymással, csak a közös király személye tartotta őket össze, egyébként mindkettő teljesen független volt egymástól.
19. század
1799-ben IV. Ferdinándot a francia forradalmi erők és az őket támogató nápolyiak elűzték a trónról, és kénytelen volt Szicíliába menekülni. A franciák segítségével megalapították az Első Nápolyi Köztársaságot (Parthenopéi Köztársaság), de ez rövid életűnek bizonyult, miután a katolikus egyház által szított lazzarik felkelése visszahozta Ferdinándot a trónra. Ferdinánd döntése, hogy 1805-ben a Napóleon elleni Harmadik Koalícióhoz csatlakozzon, káros volt a királyság számára, amely 1806-ban, az austerlitzi csata után a franciák kezébe került. Napóleon a bátyját, Bonaparte Józsefet emelte a nápolyi trónra. Miután József 1808-ban megkapta a spanyol trónt, Napóleon húga, Karolina és ennek férje Joachim Murat került a nápolyi trónra.
IV. Ferdinánd eközben a Szicíliai Királyság uralkodója volt (III. Ferdinánd szicíliai király néven). Miután 1814-ben legyőzték Napóleon seregeit, az európai nagyhatalmak megerősítették Joachim Muratot nápolyi királyként. Miután a nagyhatalmak, főleg Nagy-Britannia, gyanakodva viszonyultak uralkodásához, Murat helyzete egyre bizonytalanabbá vált. 1815-ben, amikor Napóleon ismét visszakerült a francia trónra száz napig, Murat a támogatásáról biztosította. A tolentinói csatában az osztrák seregek leverték Murat hadait és visszaállították Ferdinándot a nápolyi trónra. A waterlooi csata után IV. Ferdinánd elfogatta és kivégeztette Muratot.
1816-ban a Nápolyi Királyság hivatalosan egyesült a Szicíliai Királysággal, így megalakult az új államalakulat, a Két Szicília Királysága. Ferdinándot fia, I. Ferenc követte a trónon, akinek uralkodása alatt a királyság Itália legdiktatorikusabb állama lett. 1859-ben, II. Ferenc uralkodása alatt ugyanakkor a leggazdagabb olasz királysággá vált.
1861. szeptember 6-án Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták a királyságot, majd októberben egy népgyűlés alkalmával kikiáltották Két Szicília Királyságának egyesülését Olaszországgal.
Forrás: Wikipedia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Általános információk
